Receptek az egészséges életmódhoz

Azt már ismerjük, miért olyan fontos lecserélni a hagyományos cukrot és az étolajat alternatív megoldásokra. Azonban most megpróbálunk néhány olyan receptötletet adni, amelyeknek köszönhetően az áttérés is sokkal egyszerűbb lesz. 

- Narancsos csokikrém- steviával: 8 deciliter tejszínt felforralok, hozzáadok egy rúd vaníliát (félbevágom és kikaparom), 25 dkg összevágott 75%-os étcsokoládét és két narancs héját belereszelem. A narancsokat meghámozom, kifilézem, a filéket pedig a csokikrémhez adjuk és óvatosan elkeverjük. A masszát kicsi poharakba töltjük, majd egy időre a hűtőbe rakjuk, hogy kihűljön. Amíg hűl a masszánk, fél deciliter tejszínt  felmelegítünk, 20 levél apróra vágott steviát adunk hozzá és lehűtjük. Másfél deciliter tejszínt habbá verünk és a steviás tejszínnel a végén összekeverjük. A poharak tetejére halmozzuk a habot és így tálaljuk.

narancs-csoki

- Meggylekvár xilittel: Egy kilogramm meggyet felteszünk egy megmosott, tiszta, hibátlan falú edényben főni annyi vízzel, hogy éppen ellepje a gyümölcsöt. Mindössze 15 dkg nyírfacukrot szórunk rá, 2 szem feketeborsot rakunk bele és egy darab fahéjat. Lassú tűzön főzzük rotyogásig, ezután kivesszük a fahéjat és a borsszemeket, mert máskülönben előfordulhat, hogy megkeseredik a lekvárunk. Mikor készen van kifőzött, előmelegített üvegekbe töltjük, rázárjuk a fedelet, hirtelen megfordítjuk az üveget, így a vákuumnak köszönhetően felbontás nélkül egy évig is eláll a lekvár.

- Túrógombóc steviával: Fél liter 1,5 %-os tejet steviával édesítek, majd ebben a folyadékban megfőzök 12,5 dkg zabkorpát. Amikor az egész kihűlt 25 dkg túrót keverek bele ebben az anyagba. Kezünket megnedvesítjük és apró gombócokat formázok a masszából. Ezeket a gombócokat pár órára a hűtőbe helyezem. Egy pohár joghurtot is édesítek steiával, majd leöntöm vele a gombócokat és így tálalom.

- Ecetes uborka nyírfacukorral: Megtisztítok, megmosok és lecsöpögtetek 10 kilogramm uborkát. Fél kiló tormát feldarabolok. Alaplevet főzök 6 liter vízből, 3 liter ecetből, 30 dkg sóból, 2 dkg borsból, 2 gr szegfűborsból, 4 gr mustármagból, 2 gr korianderből, 2 szem szegfűszegből, 2 ek. nyírfacukorból, két csomag kaporból. Mikor az ízek összefőttek, a levet hagyjuk egy kicsit kihűlni. Üvegbe állítva sorakoztatjuk az uborkát. Kaprot és tormát rakunk bele, majd a langyos alaplevet az uborkára öntjük. Celofánnal lezárjuk az üvegeket.

- Ropogós csokoládé az édesszájúaknak- kókuszolajjal: 20 dkg étcsokoládét és 20 dkg tejcsokoládét gőz felett felolvasztunk. Ha felolvadtak, akkor hozzáadunk két evőkanál kókuszolajat és 3 evőkanál apróra darált mogyorót. Az így kapott masszához müzlit keverünk, annyit, hogy egy csepp csoki se maradjon a tál alján. Egy nagy tálcát lefedünk alufóliával, bekenjünk kókuszolajjal 
 és egy kiskanál segítségével a keletkezett masszát kupacokba ráhelyezzük a tálcára. Egy fél órára a hűtőbe tesszük, így a csoki megdermed és már fogyaszthatjuk is.

- Gombaleves az ínyenceknek- kókuszolajjal: Egy tűzálló tálban 30 percig főzzük a meghámozott gombákat (kb. fél kilót). A főzőlevet félrerakjuk. Közepes lángon el kezdünk hevíteni 15 ml kókuszolajat, majd hozzáadjuk a gombákat. Kiöntjük őket egy tálba. Majd abba a tálba, amibe a gombát elkészítettük, 3 teáskanál kókuszolajon 2 fej apróra vágott hagymát megdinsztelünk. Ezután hozzáadjuk a gombákat, 4 gerezd fokhagymát, 2 szál kakukkfűvet. Sózzuk, borsozzuk és egy percig összefőzzük az ízeket. Hozzáadunk egy babérlevelet, egy csésze kókusztejet és néhány evőkanállal abból a léből, amiben a gombát főztük. Ezt az egész keveréket addig főzzük, amíg az összetevők puhára nem főnek. A végén összeturmixoljuk az egészet. Megvárjuk még kihűl és utána tálaljuk.

Az egészséges táplálkozás, vagy legyen szó diétáról nem arról szól, hogy rosszakat eszünk. Ezek az ételek sok esetben még ízletesebbek is, egyszerűen csak egy kis átalakítás szükséges, hogy beilleszthetők legyenek egy egészséget is támogató életmódba. 

Kókuszzsír 1000ml(Kókuszolaj 1l Bio Egészség Kft)

-17% Kókuszzsír 1000ml (Kókuszolaj 1l Bio Egészség Kft)

A kókuszzsírt, vagy más néven a kókuszolajat a kókuszpálma érett húsának megszárításából és kisajtolásából nyerik.

Ár: 1820 Ft
2190 Ft
Megnézem

BioCo C + D duo RetardC-vitamin 1000mg D3-vitamin 2000 NE

BioCo C + D duo Retard C-vitamin 1000mg D3-vitamin 2000 NE

A BioCo C+D duo nagy mennyiségben tartalmaz C- és D-vitaminokat, melyek hozzájárulhatnak immunrendszerünk normál működéséhez.

Ár: 2990 Ft
Megnézem
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!